A váll érdekes műszer: egyrészről gömbízületként teljes szabadsággal mozog, másrészről nem a legerősebb felfüggesztésekkel rendelkezik. Ennek köszönhetően sérülékeny – no meg annak is, hogy a napi stressz itt jelenik meg a leglátványosabban: mindenki tetten érheti magán, hogy izgalmi helyzetben a válla felemelkedik. A váll(öv) feszítése oly mélyen ivódik belénk, hogy a hétköznapi tevékenységek (pl. a fogmosás, italtöltés, stb.) során alapból felhúzott vállal vagyunk jelen. Harcművész oktatóként (is) mondhatom, a mellkas és a vállöv rugalmas mozgatásának fenntartása a legnehezebb kihívások közé tartozik.
Természetesen engem sem került el a vállsérülés. Ami számomra akkor még érdekes volt, hogy nem volt konkrét trauma: egy laza biciklizés után kezdett fájni a vállam, aztán hetek alatt olyan szintre jutott, hogy gyerek edzéseken a kidobót (a nagy kedvencemet! :)) sem tudtam már játszani. Azóta tudom, hogy sokan szenvednek “megmagyarázhatatlan” vállfájdalomtól, valószínűleg pont a fenti indokok miatt.
Saját tapasztalatom alapján szeretnék az FMT-s öngyógyításhoz néhány szempontot kínálni, amikkel sikerült felülkerekednem a fájdalmon:
1. Mindenekelőtt kivettem mozgásrepertoáromból azokat a hirtelen mozdulatokat, amelyek során a tudatosság fenntarthatatlan – pl. pont a kidobóst. A gyakorlásokban a lassú mozdulatokra helyeztem a hangsúlyt.
2. Bár csak a vállam fájt, mozgás során mégis mindig az egész testre, a teljes tengelyhasználatra fókuszáltam, különösebb jelentőséget nem tulajdonítva az adott testrésznek. Ezzel célom az volt, hogy odairányított extra energiával ne tápláljam a kialakult helyzetet.
3. A fájdalmas pozícókat (pl. a kéz fej fölé emelése) nem kerültem, hanem a lassú mozgásnak köszönhetően az elengedést gyakoroltam: a fájdalmat mintegy külső megfigyelőként szemléltem, és egyúttal hagytam, hadd távozzon, így oldva a feszültséget.
Hónapokig tartó rekreációval a vállfájás köddé vált. Újra kidobózom! 🙂