AZ ERŐ LEGYEN VELED!

In Elmélet, Mozgáselmélet by fmt

Az erő kérdése sokszor méltatlanul szorul háttérbe az önfejlesztés során. Fizikai szinten nem ritkán a könnyed mozgás, egyfajta rugalmasság gyakorlása felülírja az erős központ (teljes test) kialakítását, ami pedig az FMT-ben központi jelentősséggel bír. A helyes mozgás gyakorlása erőt ad mind mentális, mind fizikális szinten.

Mi nem az erő? Az erőlködés nem erő, és nem is eredményezi azt, éppen ezért kerülendő bármily gyakorlat, amelynek kivitelezéséhez erőlködés társul. Bár a szokások miatt nehéz észrevenni, az erőlködés jellemzője az EGYség megbomlása: a test összerendezettségének szétzilálódása.

A helyes erő mentén felépített test rugalmas, intuitív reakciókra kész, egysége nem megbontható.

Számos páros gyakorlatunk épül ennek fejlesztésére, mert fontos annak megtapasztalása, hogy az egyensúlyon nyugvó valós erőn a konfrontáció fennakad, annak felületén mintegy „elolvad”. Az általános vélekedéstől eltérően az erő a felszínen megjelenik, egyfajta (rugalmas) páncél, és (a testen) belül lágy a mag és mozgékony. Ha nem így van, a mozgás kívül lágy(nak tűnik) ugyan, de a test belső szinten valójában reagálni képtelen, merev.

A tényleges rugalmasság eléréséhez érdemes ezt megfontolni.