Egyre többen számolnak be egészségi állapotukban történt radikális javulásról egy-egy workshop után. Vannak, akik azonnal érzik a helyes testhasználat pozitív hatását: “Mindig fáj a térdem, ha csak egy percet mozgok, most két órát gyakoroltunk, és szuperül működik!” – hogy az egyik legutóbbit említsem. Ám vannak, akik komoly, krónikus bajaikra találnak gyógyírt az FMT-ben: állandó nyak- és derékfájdalmaik feloldódnak, sőt, komoly fejfájásaik is tűnni látszanak… Ez hatalmas öröm számunkra is!
Most nézzük meg, hogy működik az FMT az egészség elérésének tükrében! Három aspektusát szeretném kiemelni: belső tér, áramlás, elengedés.
Az FMT alapvetően a szabad mozgás test és elme szinten. A fizikai szint mozgása közvetlenül hat a mentálisra. Terápiaként tekintve a mozgásra, a szabad mozgás lényegében nem a felület (pl. végtagok) szabad mozgását, mozgatását jelenti: a felület szabad mozdulása a minél nagyobb ívű, összetett irányú (spirális) belső szabad mozgás következménye. Röviden, ha képes vagy belül, nagy térhasználattal mozogni, ez kívül is megjelenik . Tanulható képesség.
A betegségeket – legyenek azok mozgászerviek vagy attól eltérőek – mindig blokkok, azaz az energia áramlásának hiánya hozza létre. A mozgás áramlás, és ha a testre mint egészre (hálózatra) tekintünk, és a mozgásokat az integráció szándékával tudatosítjuk, a mozgás által energiát generálunk, és folyamatosan az egész rendszert támogatjuk ezzel. Magyarul, lehet, hogy a jobb térdünk fáj, de a testre mint egészre való fókusz veszi “kezelésbe” a fájó részt is.
Az egészben való gondolkodás a figyelem helyes alkalmazását is kialakítja. A figyelem első szintje, az irányított figyelem (koncentráció) az energiát értelemszerűen odaviszi, ahova irányítjuk. Ez lehet gyógyító hatású is, de lehet, hogy kontraproduktív: ha a fájó térdre figyelsz mindig, az energia odamegy, és a fájdalom múlás helyett erősödni fog. Az FMT megtanít a figyelem magasabb szintjére lépni, a megengedő figyelem dimenziójába, ahol végső soron egész tested működésének mintegy külső szemlélőjeként lehetsz jelen. Ezzel nem gátolod az áramlást, a szabad mozgást, a(z ön)gyógyulás magától történő bekövetkezését.