Minimális mozgás. Mit tanulhatunk belőle?

In Elmélet, Mozgáselmélet by Szabolcs

Múltkor cikkünkben a minimális erőfeszítés elvéről írtunk, annak megjelenéséről a természetben, a speciális mozgásrendszerekben. A cikk felvetette, hogy a minimális erőn nyugvó megvalósítás sokkal értékesebb, mint az „izomerőn” alapuló eredmény, hiszen az – röviden – pusztítással jár.

Mit jelent ez a mozgás szintjén, amit akár a mindennapokban is kamatoztathatunk? Valóban van egyfajta minimalizmus a helyes mozgásban, legyen az akár hétköznapi mozgás (pl. ahogyan ülünk egy tárgyalás alatt) vagy akár egy összetett, funkcionális mozgás (pl. kondicionáló kocogás). A minimalizmus ebben az esetben nem beszűkülést, feszültséget tükröz, éppen ellenkezőleg: nyitottságot, éberséget, figyelmet. A minimalista mozgás valójában optimális energiahasználattal jár (legkisebb befektetés, legnagyobb eredmény). A nyitottságban hatalmas a tér, és nagy térben jó érzés lenni. Az ilyen jellegű mozgásban, tartásban rugalmasság jelenik meg, annak a képessége, hogy adott helyzetre gyorsan reagáljunk. Fejben is. Mellékesen megjegyezném, ez az az állapot, amely a harcművészetek gyakorlásának fókuszában áll: hogyan tudunk harci helyzetben is megfelelő tudatállapotban helytállni?

Mindezt önfigyeléssel napi szinten tudjuk gyakorolni. Ha az önfigyelés fókusza a testre irányul, le tudjuk leplezni azokat a fizikai feszültségeket, amelyek a helyesen minimalista mozgás/tartás lehetőségétől elzárnak minket. Speciális, páros gyakorlatok segítségével tetten érhetjük, hogy sikerorientált akarásunk mennyire kontraproduktív, és mennyi feszültséget okoz belül. A feszültség… nos, nem jó. Sem nekünk, sem környezetünknek. Érdemes eszerint használni magunkat.