Vasárnapi Nyílt Nap

In Hírekby freemovtech

Vasárnap délelőtt nyílt alkalma először az érdeklődőknek minden kötöttség nélkül megismerkedni az FMT-vel.

A helyzet újdonságát, egyúttal a kihívást az jelentette, hogy lehet másfél órában felvázolni, miről is szól valójában egy ilyen hatalmas anyag?

Szabolcs az ismertetőjében kitért rá, hogy mindenki mozog és használja a testét, függetlenül attól, milyen személyes kapcsolata van a mozgással (akár a testével). Pontosan ezért lehet remek eszköz a mozgásfigyelés arra, hogy felismerjük saját kondícióinkat, amelyek a szabad mozgás kivitelezésében meggátolnak.

A háromszor fél óra három egységében ezután saját tartásunkkal, ezt követően partner gyakorlatokon keresztül az alkalmazkodással foglalkoztunk, végül a fókuszt a páros, “konfliktuskezelő” technikákra irányítottuk.

Jó program volt, folytatás következik!